Fotóutca futó impressziókkal…
… avagy, a mindennapok mondanivalója a fotók által. Igényes kikapcsolódást ígért a III. Fotóutca Fesztivál, a Capa Központ és a Mai Manó Ház Nagymező utcában rendezett közös hétvégi fotóművészeti programja.
A III. Fotóutca Fesztivál rendezvénye érdekes programokkal kecsegtetett, úgy mint ingyenes kiállítások, előadások, beszélgetések, performansz, zene, workshopok, vetítések, jelmezes fényképezések. Sajnos, mire jelentkeztem volna addigra az oktató workshopok mind beteltek.
Maradt azért épp elég elfoglaltság: a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás, a Hórusz Archívum (Kardos Sándor filmoperatőr fotó-gyűjteménye ) és a háromszoros Oscar-díjas, Vittorio Storaro művészi filmképeiből nyílt tárlat. Na meg maga az utcai fotókiállítás: a kortárs magyar fényképekből konténerekben nyílt ideiglenes kiállítás.
A vezetett Magyar Sajtófotó Kiállításra az érdeklődőkből szerencsére nem gyűlt össze túl nagy tömeg épp annyian voltunk, hogy mindenki oda férjen a képekhez, és hallhassa a tárlatvezetőt. Aki , ha nem is volt teljesen a helyzet magaslatán, de legalább lelkiismeretesen igyekezett pár információval elnavigálni látogatóit a fényképek világában. Külön érdekességként említette meg, hogy a fotók elhelyezése a papír újság szerkesztési struktúráját utánozza.
Az idei téma nem csak a menekültválságról, hanem szűkebb környezetünkről szól, a körülöttünk létező, lélegző életekről. Az egyes emberek mikrovilága; a mindennapokat átvészelni próbáló vidéki szegénység, és a balaton sound felhőtlen hangulata közötti kontraszt, és olyan „közhelyek”, mint az életöröm, és halál, betegség, és család, szenvedés, és szeretet, művészet, és közönség, siker, és elbukás. Sorsok. Emberség.
A kiállítás mintegy tükörként tartotta elénk a hétköznapok valóságát. Mindazt, ami körülöttünk történik a saját kis életünkön túl szomorkás, elgondolkodtató, nyomasztó, furcsa, tényszerű, megdöbbentő, és néha bohókás, vicces képek formájában. A többi a befogadókon múlt.
A szeretet és elismerés természetes kifejezése, amit egészséges embertársaink közül manapság oly kevesen ismernek, és még kevesebben képesek átadni.
A Mai Manó Ház előterében Dobokay Máté vezetésével az archaikus kemogram eljárással sikerült megismerkedni. Ez olyan képalkotási mód, amivel a fényt kapott fotópapírra lehetett festeni az előhívó folyadékkal.
A fotókonténerek meglátogatása.
Délutáni beszélgetés a Klipszemle szervezőivel, Vida Vera alapító taggal a zenei klippek kapcsán.
A szombat este FOTÓparty néven egy silent discoval kecsegtetett, de azt már nem tudtam megvárni egyéb kötelezettségeim elszólítottak. Azóta is fúrja az oldalamat, milyen lehet egy silent disco… Egyszer mindenképpen ki akarom próbálni.
A rendezvénnyel kapcsolatosan megemlíteném, hogy a széleskörű, többnyelvű marketing és az érdekes programok ellenére mérsékelt érdeklődés kísérte. Hogy ennek mi lehetett az oka a hideg, borús idő, a közöny, vagy érdekesebb rendezvények – mint például a kétfarkú kutyák vicctüntetése – nem lehet tudni.
Azonban minden rosszban van valami jó. Mindent, de tényleg mindent, meg tudtam tekinteni, és feldolgozni. Kellő időt kaptam erre, még a szűköcske konténer tárlatokon is, és az épp aktuálisan futó előadás értő meghallgatásához is előttem volt a választás lehetősége, hogy a piros műanyagszékes jobb, vagy bal páholyban rendeződjem el.
Összegzés: a III. Fotóutca Fesztivál lehetőséget nyújtott kicsit betekinteni mások hétköznapjaiba, a világ pillanatnyi lelkiállapotába,. Elgondolkodtatott, megérintett és segített a fókuszt kiterjeszteni magamról a környezetemre. Végül is ezért mentem.
Views: 16
