„Csak az szeressen versem végett, ki olvasta és érti is” – ma van a Magyar Költészet Napja

Ezen a napon a magyar lírát ünnepeljük – nem véletlenül, hiszen 1905. április 11-én született József Attila, a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A Költészet Napját 1964 óta tartjuk számon hivatalos kulturális ünnepként, de valójában minden évben újraértelmezzük: versek kerülnek utcai plakátokra, kávézók falaira, villamosokra, iskolák folyosóira és persze a közösségi médiába is. Van, aki szaval, van, aki ír, és van, aki csendben elmerül egy kedvenc verseskötetben – mindegyik módja az ünneplésnek.

De felmerül a kérdés: van még létjogosultsága a versnek a 21. században? Olvas még valaki verseket egy olyan világban, ahol percenként információk áradata zúdul ránk?

A válasz: igen, csak másképp. Lehet, hogy nem hagyományos verseskötet formájában, hanem egy Instagram-posztban, zenében, felolvasóesten, vagy slam poetryben találkozunk vele. A vers él – átalakult, de nem tűnt el. És pont az a lényege, hogy egy-egy tömör, erős képpel vagy gondolattal képes megállítani minket ebben a rohanásban. Néha elég két sora, ami megtalál, eltalál.

A költészet nem valami poros irodalmi emlék. Élő nyelv. Ritmus. Gondolat. Tükör. Menedék.

Szólhat nagy dolgokról vagy egészen aprókról. Lehet fájdalmas, dühös, szerelmes, játékos, vagy elvont – mindig az emberről szól. Rólunk.

Megkértem néhány ismerőst, ossza meg velem, és az olvasóimmal kedvenc versét. Íme.

Szalai Zsolt, színházi szakember, az egykori Ruttkai Éva Színház alapító-igazgatója, az Emlék-Szín kulturális közösségi tér alapítója, Ady Endre egyik versével tiszteleg a költészet, és a költő nagysága előtt.

A Mindegy átka

Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kúthoz.
 
Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sűrübben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.
 
A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
 
Igenis: kell a bátor lobbanás
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
Hogy minden vannál mindig jobb a más.
Gyujtsuk ki jól a sziveinket:
Csak azért se győzhet a Mindegy.
 Ady Endre (1913)

Saly Noémi, irodalom-és várostörténész, muzeológus, számos helytörténeti írás szerzője, Kosztolányi Dezső Ének Virág Benedekről című versét küldte el.

Ének Virág Benedekről

Jaj, hogy szerettem volna élni régen,
Vén századok bús mélyein, korábban,
Mikor a lélek nyílt, a jóság s nem ma
A buta „modern technika” korában.
Otthontalan bolyongok hazavágyván
És sírva vágyom vissza, ami volt már,
Akkor a szemek föl az égre néztek
S úgy állt a szív, mint liliomos oltár.
Az emberek akkor meghaltak őszen,
Mosolyogván az aszú, édes őszben
Szivükbe hordták az „örök szerelme”-t
S mindég holdfénybe mondták, hogy: szeretlek.
Jó emberek között folyt volna éltem
Tán itt, ahol most élek, észrevétlen
Köröttem – essős akvarell – Tabán.
Nyugodt lennék, vagy boldog is talán.
Ülnék otthon az ablakmélyedésben,
Sétálnék egy-egy régimódi halvány
Leánnyal a haldokló némaságban,
Vagy bogarásznék a Gellérhegy alján.
És új boron, mikor habos a rámpás –
Kapukulcs a kezemben s kézilámpás –
Korhely árnyékomat nyomomba húzván
Mennék haza a kormos, süket utcán.
Aztán csak várni – az élet elröppen –
Horatius-t olvasni esti ködben
Álmodni mélyen és álmodni resten
S télen táncolni, túl a kicsi Pesten.
Ma hogy a föld vérünk, könnyünket issza,
Szeretnék futni: vissza, vissza, vissza.
Itt a szomszédomban az ordas hegyek közt
A „szent Öreg” élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
S lúdtollal körmölt magyar éneket,
Akkor se ismerték nálunk a költőt
Futó szegény vad, elbújt reszketeg,
Görcsös szókat gyalulva, gyúlt szemekkel,
Tág pupillával nézte az eget.
Sokszor megállok most, hol ő lakott rég
S alázatosan és magamba szálló
Lélekkel kérdem, mi maradt belőle?
Egy kis küszöb s egy villamos-megálló.
De én gyakran elmentem volna Hozzá,
Hogy lelkemet szava beharmatozná,
Piruló arccal néztem volna rája,
Hogy mit mond papos és szigorú szája.
Lobogó nyakkendővel és kalandos
Frizurával, én ifjú ósdi lantos
Olvastam volna néki órahosszat,
Versekbe szedve A’ Hazát, az Ather-t
És írtam volna Daphnis-ról és Cloe-ról
S Magyar Jövőnk-ről vagy száz hexametert.
Ő meg bólintott volna a homályon
S én lehajoltam volna, hogy megáldjon.
Zsinóros régi atillát viselt még,
Ráncos kezü és prédikáló bölcs volt
Szobája, mint az agg papok szobája,
A szekrényében likőr és gyümölcs volt:
És dicsérvén a Poézis hatalmát
Átnyújtott volna versemért egy almát…
(Kosztolányi Dezső)

Szalóczy Pál, Kazinczy-díjas magyar rádió- és tévébemondó, újságíró, riporter, József Attila születésnapján, József Attila Mikor az uccán átment a kedves című versét küldi, a saját előadásában.

Kriszt László, színész, rendező, dramaturg, táncos, rendező, koreográfus, színészpedagógus, a  Kazán István Kamaraszínház alapító-igazgatója. Az ő kedvenc verse mára Ady Endrétől Az Úr érkezése.

Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
 
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
 
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

(Ady Endre)

Ghyczy György, Pro Urbe Erzsébetváros díjas festőművész, József Attila Eszmélet című versét választotta. A 12 versszakos mű Latinovits Zoltán előadásában.

Müller Péter Sziámi Kossuth-díjas magyar költő, dalszerző, énekes a saját versét hozta el nekem.

Nem szeretném, ha szeretnétek

Nem szeretném, ha szeretnének
a gonoszok és ostobák,
barátok helyett sose tűrnék
pár cinkost, party-mostohát.
És utálnám, ha szeretnének
a pökhendien önteltek,
kik kegyosztóként dobnak koncot
lekvárból fölkent jöttmentnek.
És megtiltom, hogy szeressenek,
akikben nincs is szeretet,
csak dobálóznak hűlt szavakkal, érzelegvén egy keveset.
És kérem, ne nagyon szeressen senki,
mert tőlem pénzt remél,
úgyis mindenem odaadnám,
nem szeretetért: ingyenért.
Akit bántottam, ne szeressen
megvert kutyaként engemet!
Bocsásson meg a gazdijának,
elég, ha ennyit megtehet.
Könyörgöm, tényleg ne szeressen az a szegény,
kit nem tudok, mert elfutok zavarba esten,
hisz őt szeretnem nem jut ok.
És meg se próbáljon szeretni,
akinek nem megy könnyedén,
aki nem bír velem nevetni
szánkázván rosszkedvünk telén.
Az pedig végleg ne szeressen
akinek kell rá apropó,
aki tisztelve kedvel, látván,
hogy nem vagyok tán naplopó.
Csak az szeressen versem végett, ki olvasta és érti is,
s a lelke mélyén
még felörvend,
„Lám, verset írt a vén pisis!”
De rosszul esne, ha szeretne,
akinek kevés ez az ének.
maradnék inkább számkivetve.
Nem szeretném, ha szeretnének.

Cene Gál István, egyik kedvenc kortárs festőművészem, szintén József Attilától választott.

Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

(József Attila)

Végül, de nem utolsósorban, a Magyar Költészet Napjának keretet adva, Rábai Roxi mestercukrász egy kedvenc kortárs verset küldött.

Falcsik Mari: Keresetlenül

most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled – te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról
hozzád ki mernék lépni önmagamból

Április 11-e a Magyar Költészet Napja.

(képek forrása: pixabay)

Views: 90